Akcióink:






 

Oldal megosztása

Share this

Partnereink

Partnereink:






 



Partnereink:

          

Elhunyt Steve Jobs

Elhunyt Steve Jobs
 

 


   Elhunyt Steve Jobs, az Apple alapítója és az informatikai világ egyik legnagyobb elméje. Számos doloog kötődik a nevéhez, például a személyi számítógép, az Apple telefonja, az iPhone, iPad és az iPod. Övé volt a Pixar animációs stúdió is.

   A világ számos helyén gyászolják a zsenit, aki mukásságával beírta magát a történelembe.

 

Közlemények Magyar nyelven:

 

Apple:

"Az Apple elvesztette látnokát, kreatív zsenijét, a világ pedig elvesztett egy fantasztikus embert. Akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerhették őt és vele dolgozhattak, egy kedves barátot és egy inspiráló mentort vesztettek el. Steve egy olyan vállalatot hagyott maga mögött, amit csak ő tudott felépíteni, szelleme örökké meg fogja határozni az Apple-t."

 

Bill Gates:

"Mély szomorúsággal vettem tudomásul Steve Jobs halálhírét. Harminc éve találkoztunk először, életünk több mint felében kollégák, versenytársak és barátok voltunk. A világ ritkán találkozik olyan nagy hatású emberrel, mint Steve Jobs, akinek munkáját még sok generáció érzi majd. Mérhetetlenül hiányozni fog."

 

Barack Obama:

"Steve a legnagyobb amerikai újítók közt volt. Elég bátor, hogy másként gondolkozzon, elég merész, hogy azt higgye, meg tudja változtatni a világot és elég tehetséges ahhoz, hogy ezt meg is tegye. Azzal, hogy garázsából kiindulva felépítette a bolygó egyik legsikeresebb vállalatát, példázza az amerikai szellem találékonyságát. A világ egy látnokot vesztette el. És Steve sikerének legnagyobb bizonyítéka talán az, hogy a hírről rengetegen egy olyan eszközről értesültek, amit ő talált fel. Michellel sokat gondolunk Steve feleségére, Laurene-re, valamintcsaládjukra, és imádkozunk értük."

 

Filmek:

 

 

 

 

 

A legendássá vált reklám:

 

 

Források:

 

http://index.hu/tech/2011/10/06/meghalt_steve_jobs/

http://youtube.com

http://gamers.hu

http://appleblog.blog.hu/2011/10/06/elhunyt_steve_jobs_1